Két évig szerkesztettem a Magiszter Magazin
játékrovatát, Elmetorna, avagy a sakk, mint iskolai
tantárgy
(Magister Magazin
1997.) Az utóbbi időben újra felvetődött az a javaslat, hogy a sakkot, mint "elmeélesítő módszert", vezessék be tantárgyként az iskolákban. A Nemzeti Alaptanterv műveltségterületei erre lehetőséget is adnak. Az ötlet jó, különösen, ha az "elmeélesítés" nem kizárólag a sakkra korlátozódik. Ha csak a sakkra vizsgálódunk, akkor nem könnyű védhető választ adni arra kérdésre: ugyan mivel nyújtana többet, mint a matematika, a logika, vagy mint általában a reáltantárgyak? Pedig a téma tágabban értelmezett felvetése igencsak időszerű! Csupán napjaink azon a téves nézetén kellene felülemelkedni, mely egy igencsak népes játékcsalád ("szalonképes" európai) képviselőjének egyedül a sakkot tekinti. A javaslattevők elsődleges célja feltehetően nem egyik sikeres versenysportunk új tehetségeinek felkutatása, hiszen e tekintetben lehetne még néhány tucat ötletünk a sakk mellett. Valószínűbb, hogy a "gondolkodás iskolája", ha úgy tetszik "tréningje" áll közelebb a szándékhoz. Talán leginkább a testnevelés tantárgyhoz hasonlíthatóan, mint (általános) elmetorna. Tágabb gondolatkörben: mint ahogy a testnevelés, a test edzésén túl, az alakuló személyiség olyan formáló-nevelési eszköze, mely a többi tantárgy lehetőségeiből kimarad, éppúgy az elmetornát is úgy kellene kialakítani, hogy más tantárgyakban nem nyújtható ismereteket, tapasztalatokat adjon. Ám, mint ahogy a testnevelés sem "csak" pl. úszni tanít, az elmetorna tárgyát sem előnyös "csupán" a sakkra koncentrálni. Sőt, hibát követ el az, aki nem ügyel a fokozatokra. Mindennapos tapasztalat, hogy több, a gyermeke nevelését átlagon felül is "menedzselő" szülő büszke arra, ha óvodás korú csemetéje már sakkozik. Sakkozik, ám de, nem ismeri a malmokat, a dámákat, a solitereket... Ugyanezek a szülők, pl. az önálló olvasásra szoktatás során: előbb a meséket, majd a történelmi regéket, mondákat adják a gyermek kezébe és csak ezek után a regényeket. (Hatásosabb példával élve -szülőkkel beszélgetve- a korai szexhez hasonlítható a sakk megfelelő előzmények nélküli megtan >ítása.) A dominók, kirakós puzzlek, a dobókockás táblások, az amőbák és így tovább sorolható előzmények nélkül, mindjárt a sakkal kezdők akkor is szegényebbek lesznek, ha napjaink teljesítménykényszere (és persze a szülő) által hajtva, megszerzik első minősítésüket. Az elmetorna, mint új iskolai tantárgy, a stratégiai táblajátékok széles családjából válogathat és minden szinten megtalálhatja sajátos eszköztárát. Sajátos a táblajátékokban az, hogy a lexikális ismeretanyag szinte lényegtelen ahhoz a személyis >égfejlesztő hatáshoz viszonyítva: melynek segítségével játékos keretek között érthetők meg és gyakorolhatók be szociális-társadalmi létünk alapnormái. A "logikus gondolkodás közhelye" mellett, feltehetően még sokkal értékesebb: a szabályok szükségességéne >k belátása, a szabályok megértése, elfogadása és betartása, a fair play és az esélyegyenlőség igénye és értékelése, a nyertes és vesztes szerepek élménye, siker és kudarc elviselése..., a rendszer felfedezésének készsége, algoritmizálás, modellezés, analógiák észrevétele... Később pedig praktikusan választott tárgya lehet a számítógépekkel -programozással, felhasználói programok használatával- történő gyakorlati ismerkedésnek, kézműves foglalkozásoknak, kreatív fejlesztőműhelyeknek... Elgondolkodtató, hogy
(kiváltképp az alsó tagozatosok közötti) kérdezősködéskor, a
legkedveltebb tantárgyként, a torna vezet. Várható, -már a
játék szó kellemes hangzásából adódóan is- a táblajátékok
tantárgy is a kedvencek közé kerülne. Akkor pedig, -értő
kezekben-, akár "varázsolhatunk" is vele. (folytatva / frissítve 2003. januárban) Napjainkban tán még aktuálisabb a fenti gondolatsor.Hiszem, hogyha már évek óta sikerrel tanítottunk(neveltünk) volna egy ilyen tantárggyal, nem kellene szégyenkeznünk a PISA-felmérés (ez esetben: ellenkező előjelű) eredményére, nem lett volna ily könnyű a 2002-es választási kampányban "megvezetni" fiataljainkat, nem lenne még mindig (már nyolc éve!) magyar résztvevő nélküli az Elmesport-Olimpia, nem lenne ennyire silány/igénytelen a szabadidő-kultúránk; a játékokban (is) valódi sikerélményt fellelők között kevesebb lenne tán a kallódó, a drogos; igénnyé és készséggé fejlődött volna az önálló értékítélet, a logikus helyzetfelismerés, az absztrakció, a kreativítás; könnyebben illeszkednénk az információs társadalomba, kevésbé hatnának ránk a reklámvilág manipulációs fogásai. Persze, mint minden, az "elmetorna" tantárgy létrehívása források kérdése is. Tantervek, tematikák, mószertanok, könyvek, szoftverek, de ami a sarkalatos: legfőképpen tanítók szükségeltetnek hozzá. Példaképp: a "Zillions of Games"-nek (jó magyarításban) el kellene jutnia valamennyi oktatási intézmény számítógépére, de még fontosabb, hogy értő/oktató is legyen mellette. Az új "tantárgy" bevezetése, optimista becsléssel is 3-4 év jól szervezett műhelymunkát, tízmilliárdos nagyságrendű ráfordítást igényel! Tán megdöbbentő, de úgy gondolom, ez utóbbi, a finnaszírozás, lenne könnyebben megoldható. Az erre fordított adóforintjainkat akár meg is tízszerezhetnék az üzleti eredmény reményében fizetett és finanszírozási alapbagyűjtött reklám-jellegű hozzájárulások. Tehetős és kevésbé tehetős vállalatok hihetetlen összegeket költenek reklámra, többnyire a várt haszon realizálása nélkül. Korunk profizmusában (úgy ítélem) nem változott a régi szlogen igazságtartalma: "tán a 10 % reklámráfordítás hozza a sikert, de az, hogy melyik az a 90 %, amit elhagyhatnánk, csak az utóelemzéskor derül ki". Nos, ebbe a kockázati hányadba bőségesen beleférne egy oktatási nóvum megfinanszírozására létrehozott alap önkéntes, mi több üzleti siker reményében való feltöltése. Téma, tárgy, reklámhordozó, rekvizit pedig bőségesen adódna. Sokkal nagyobb nehézséget látok a személyi kérdésekben, pedig már kezdenek kialakulni műhelyközpontok, iskolákban, ifjúsági szervezeteknél, rendezvényszervezőknél, interneten, médiában. Közülük össszegyűjteni, kiválasztani és velük konszenzusos koncepciót kialakítani (véleményem szerint, az ehhez szükséges tekintéllyel/ráhatással/szervezettséggel is rendelkező) oktatás-kormányzati feladat. Valami elkezdődött: "ne legyen bukás", "ne legyen hétvégi házifeladat"..., de igencsak folytatódnia kellene azzal, hogy legyenek "szakképzett személyiségek" a szabadidő hasznos eltöltésében segíteni..., még tán nekünk, felnőtteknek is... |