(Magister Magazin
1997.)
Az alábbi gondolatsor nem a sakk ellen érvel.
Éppen ellenkezőleg, a sakk mellett adja le voksát, de
úgy, hogy azt az iskolai tantárgyként bevezetett elmetorna
(táblajátékok) csúcsaként,
a "felsőbb osztályba lépettek"
számára ajánlja.
Az utóbbi időben újra
felvetődött az a javaslat, hogy a sakkot, mint "elmeélesítő
módszert", vezessék be tantárgyként az iskolákban. A Nemzeti
Alaptanterv műveltségterületei erre lehetőséget is adnak. Az
ötlet jó, különösen, ha az "elmeélesítés" nem kizárólag a sakkra
korlátozódik.
Ha csak a sakkra vizsgálódunk,
akkor nem könnyű védhető választ adni arra kérdésre: ugyan
mivel nyújtana többet, mint a matematika, a logika, vagy mint
általában a reáltantárgyak? Pedig a téma tágabban értelmezett
felvetése igencsak időszerű! Csupán napjaink azon a téves
nézetén kellene felülemelkedni, mely egy igencsak népes
játékcsalád ("szalonképes" európai) képviselőjének egyedül a
sakkot tekinti.
A javaslattevők elsődleges
célja feltehetően nem egyik sikeres versenysportunk új
tehetségeinek felkutatása, hiszen e tekintetben lehetne még
néhány tucat ötletünk a sakk mellett. Valószínűbb, hogy a
"gondolkodás iskolája", ha úgy tetszik "tréningje" áll
közelebb a szándékhoz. Talán leginkább a testnevelés tantárgyhoz
hasonlíthatóan, mint (általános) elmetorna. Tágabb
gondolatkörben: mint ahogy a testnevelés, a test edzésén túl,
az alakuló személyiség olyan formáló-nevelési eszköze, mely a
többi tantárgy lehetőségeiből kimarad, éppúgy az elmetornát is
úgy kellene
kialakítani, hogy más tantárgyakban nem nyújtható ismereteket,
tapasztalatokat adjon. Ám, mint ahogy a testnevelés sem "csak"
pl. úszni tanít, az elmetorna tárgyát sem előnyös "csupán" a
sakkra koncentrálni. Sőt, hibát követ el az, aki nem ügyel a
fokozatokra.
Mindennapos tapasztalat, hogy
több, a gyermeke nevelését átlagon felül is "menedzselő" szülő
büszke arra, ha óvodás korú csemetéje már sakkozik. Sakkozik,
ám de, nem ismeri a malmokat, a dámákat, a solitereket...
Ugyanezek a szülők, pl. az önálló olvasásra szoktatás során:
előbb a meséket, majd a történelmi regéket, mondákat adják a
gyermek kezébe és csak ezek után a regényeket. (Hatásosabb
példával élve -szülőkkel beszélgetve- a korai szexhez
hasonlítható a sakk megfelelő előzmények nélküli megtan
>ítása.) A dominók,
kirakós puzzlek, a dobókockás táblások, az amőbák és így
tovább sorolható előzmények nélkül, mindjárt a sakkal kezdők
akkor is szegényebbek lesznek, ha napjaink
teljesítménykényszere (és persze a szülő) által hajtva,
megszerzik első minősítésüket.
Az elmetorna, mint új iskolai
tantárgy, a stratégiai táblajátékok széles családjából
válogathat és minden szinten megtalálhatja sajátos
eszköztárát. Sajátos a táblajátékokban az, hogy a lexikális
ismeretanyag szinte lényegtelen ahhoz a személyis
>égfejlesztő hatáshoz viszonyítva: melynek
segítségével játékos keretek között érthetők meg és
gyakorolhatók be szociális-társadalmi létünk alapnormái. A
"logikus gondolkodás közhelye" mellett, feltehetően még sokkal
értékesebb: a szabályok szükségességéne
>k belátása, a
szabályok megértése, elfogadása és betartása, a fair play és
az esélyegyenlőség igénye és értékelése, a nyertes és vesztes
szerepek élménye, siker és kudarc elviselése..., a rendszer
felfedezésének készsége, algoritmizálás, modellezés,
analógiák
észrevétele... Később pedig praktikusan választott tárgya
lehet a számítógépekkel -programozással, felhasználói
programok használatával- történő gyakorlati ismerkedésnek,
kézműves foglalkozásoknak, kreatív
fejlesztőműhelyeknek...
Elgondolkodtató, hogy
(kiváltképp az alsó tagozatosok közötti) kérdezősködéskor, a
legkedveltebb tantárgyként, a torna vezet. Várható, -már a
játék szó kellemes hangzásából adódóan is- a táblajátékok
tantárgy is a kedvencek közé kerülne. Akkor pedig, -értő
kezekben-, akár "varázsolhatunk" is vele.
(folytatva / frissítve 2003.
januárban)
Napjainkban tán még aktuálisabb a fenti
gondolatsor.
Hiszem, hogyha már évek óta sikerrel
tanítottunk(neveltünk) volna egy ilyen tantárggyal, nem
kellene szégyenkeznünk a PISA-felmérés (ez esetben: ellenkező
előjelű) eredményére, nem lett volna ily könnyű a 2002-es
választási kampányban "megvezetni" fiataljainkat, nem lenne
még mindig (már nyolc éve!) magyar résztvevő nélküli az
Elmesport-Olimpia, nem lenne ennyire silány/igénytelen a
szabadidő-kultúránk; a játékokban (is) valódi sikerélményt
fellelők között kevesebb lenne tán a kallódó, a drogos;
igénnyé és készséggé fejlődött volna az önálló értékítélet, a
logikus helyzetfelismerés, az absztrakció, a kreativítás;
könnyebben illeszkednénk az információs társadalomba, kevésbé
hatnának ránk a reklámvilág manipulációs fogásai.
Persze,
mint minden, az "elmetorna" tantárgy létrehívása források
kérdése is. Tantervek, tematikák, mószertanok, könyvek,
szoftverek, de ami a sarkalatos: legfőképpen tanítók
szükségeltetnek hozzá. Példaképp: a "Zillions of Games"-nek
(jó magyarításban) el kellene jutnia valamennyi oktatási
intézmény számítógépére, de még fontosabb, hogy értő/oktató is
legyen mellette.
Az új "tantárgy" bevezetése, optimista
becsléssel is 3-4 év jól szervezett műhelymunkát,
tízmilliárdos nagyságrendű ráfordítást igényel!
Tán
megdöbbentő, de úgy gondolom, ez utóbbi, a finnaszírozás,
lenne könnyebben megoldható. Az erre fordított
adóforintjainkat akár meg is tízszerezhetnék az üzleti
eredmény reményében fizetett és finanszírozási alapbagyűjtött
reklám-jellegű hozzájárulások. Tehetős és kevésbé tehetős
vállalatok hihetetlen összegeket költenek reklámra, többnyire
a várt haszon realizálása nélkül. Korunk profizmusában (úgy
ítélem) nem változott a régi szlogen igazságtartalma: "tán a
10 % reklámráfordítás hozza a sikert, de az, hogy melyik az a
90 %, amit elhagyhatnánk, csak az utóelemzéskor derül ki".
Nos, ebbe a kockázati hányadba bőségesen beleférne egy
oktatási nóvum megfinanszírozására létrehozott alap önkéntes,
mi több üzleti siker reményében való feltöltése. Téma, tárgy,
reklámhordozó, rekvizit pedig bőségesen adódna.
Sokkal
nagyobb nehézséget látok a személyi kérdésekben, pedig már
kezdenek kialakulni műhelyközpontok, iskolákban, ifjúsági
szervezeteknél, rendezvényszervezőknél, interneten, médiában.
Közülük össszegyűjteni, kiválasztani és velük konszenzusos
koncepciót kialakítani (véleményem szerint, az ehhez szükséges
tekintéllyel/ráhatással/szervezettséggel is rendelkező)
oktatás-kormányzati feladat. Valami elkezdődött: "ne legyen
bukás", "ne legyen hétvégi házifeladat"..., de igencsak
folytatódnia kellene azzal, hogy legyenek "szakképzett
személyiségek" a szabadidő hasznos eltöltésében
segíteni...,
még tán nekünk, felnőtteknek
is...
(folytatva 2004. novemberben)
"
Új képességfejlesztő program 4-14 éves
gyerekek számára!
A MindLab innovatív program, amely
játékok széles skáláján keresztül fejleszti, illetve mutatja
be a kognitív, szociális és érzelmi fogalmakat valamint
elveket, majd megtanítja, hogyan is alkalmazhatóak ezek az új
képességek az iskolai eredmények javítására csakúgy, mint az
életben. Lehetővé teszi a későbbi életben hasznosítható
képességek és készségek érdekes és tapasztalatra épülő módon
való elsajátítását, amely mély nyomot hagy minden gyermek
gondolkodásában.
A MindLab Europe Plc. 30 órás
akkreditált továbbképzéseket (nyilvántartási szám: OM
272/33/2004) szervez pedagógusok részére. Aki a továbbképzést
sikeresen elvégzi, akkreditált MindLab tanár lesz, és részt
vehet a módszer alkalmazásában
részletesen lásd:
http://mindlab.hu/
(folytatva
2005. januárjában)
"... Oktatásunk nagy fogyatékossága, hogy nem
ismerte fel még e játékok jelentőségét. (Sajnos még e játékok
létezését sem.)..."
Nemcsak ez a "szövegkörnyezetből
kiragadott részlet" jelzi,
( Mészáros Mihály: Táblajátékos-klub)
de
további "hallottamok és tapasztaltamok" is reményt keltenek
bennem, hogy
tán már megérkezett végre az első fecske:
elsőként Mo-n, a hejőkeresztúri Körzeti Általános
Iskolában lesz "Elmetorna" tantárgy?
Kedves
hejőkeresztúri Barátaim!
Kívánom, sikerrel induljatok el
az úton, találkozzatok sok-sok értelemtől-megértéstől
felcsillanó gyermekszempárral! Mindemellett, már most kérem,
osszátok majd meg tapasztalataitokat más iskolák
pedagógusaival is, mert nagyon nagy szükség van rá!!!
Laponként "átnyálaztam" a Oktatási
Minisztérium
csaknem ezer-tételes pedagógus-továbbképzési
jegyzékét (2004. december 30.).
Egyetlen ilyen
témát sem találtam benne,
amely a logikai- és táblás
játékok eszköztárára építkezne.
Már a kezdeti
tapasztalataitok bemutatása is óriási hiányt pótolna... Ahhoz
ugyanis, hogy - igencsak kívánatosan- a felsőfokú oktatásban
is méltó helyet - szakot!- nyerjen el ennek a ma még
felismeretlenül gazdag eszköztárnak szakszerű felhasználása,
nélkülözhetetlen úttörő munkátok.
(folytatva 2006. októberben)
10 év elteltével, egyre több iskolában
jelent meg tantárgyként valamilyen játék. Többnyire azért (és ott és úgy és az...), mert az oktatói testületben akad egy, aki pedagógiai
képzettsége mellett valamilyen játékból is rendelkezik ismeretekkel.
Itt lenne az idő azt is felismerni, hogy az elért sikerek alapvetően nem a kiválasztott játék, azaz
nem a sakk, nem a go, nem a bridzs, stb., hanem a játéktípus sajátosságaiból születnek és a sok féle
pedagógiai-nevelési-oktatási témára
sok féle játék közül kellene a legmegfelelőbbet kiválasztani.
Ennek akadálya azonban, hogy a gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozók köre nagyobb részt: egyáltalán nem,
kisebb részt: felszínesen rendelkezik ilyen játékismerettel!
A hiány alapvető oka az, hogy ezidáig nem készült olyan oktatható,
áttekinthető rendszerszemléletű feldolgozás,
amelyből
ezzel az eszköztárral a teljességre való törekvés igényével lehetne megismerkedni.
Az OM 298/ 68/ 2006 engedélyszámon akkreditált 3 napos "Játékismeret"
c. tanfolyamunkkal
ezt a hiányt igyekszünk pótólni . Ezernyi logikai-és táblás játékból állítottunk össze egy olyan programot,
amely nemcsak áttekinti az alatípusokat, de sajátos - "birodalom-térképbe rendezett" - csoportosítást követve,
rámutat kapcsolatokra, hasonlóságokra és különbségekre... A "birodalom felfedezése" során a közös
jellemzők elemzésétől indulva, a csoportképző tulajdonságokon át haladva, úgy juthatunk el az egyes játéktípusokhoz,
hogy közben mintegy száz olyan konkrét játékot is megismerünk...
A programban hiánypótló céljai
a logikai- és táblás játékok sokszínűségének teljességre törekvő
megismerésével széles elméleti eszköztárat adni a tanult pedagógiai különös tekintettel a játékpedagógiai
és szaktárgyi mindennapos gyakorlathoz; a kiválasztás bizonytalanságainak csökkentése; egy-egy adott konkrét
pedagógiai célhoz megfelelő játék kiválasztása a teljes leltár legalább reprezentatív
ismeretében történjen és a kiválasztott játék alkalmi szabálymódosításai építkezhessenek a "már kitalált" ötletekre; a
"szakvélemények" megalapozatlanságának csökkentése; új játék pedagógiai értékelése, az ismertek közé való besorolására
a velük való összehasonlítás alapján is történhessen; a rekvizitumhasználat "ráfordítás-költségeinek" csökkentése;
technikákat mutatni felhasználható játékmodellek sajátkezű, csoportfoglalkozásokon történő elkészítéséhez; stb
napjaingban még közvetettek, mert azt is el kell érnünk, hogy a hallgatóknak sikerüljön legyőzniük a témától való idegenkedésüket,
esetleges önbizalomhiányukat, és kezdeményezően nyúljanak felhasználható eszközként ezekhez a játékokhoz...
(A program oktatási anyagaira és tapasztalataira majdan felépíthető lesz az egyetemi szinten oktatható rendszerszemléletű
"játékismeret fakultáció" logikai- és táblás játékok tantárgya.)
(folytatva 2007. februárban)
Végre valami a felsőoktatásban is! Az ELTE keretein belül, a néhány éve folyó képességfejlesztő és sakkoktatás mellett, egy
új projektterv a "Játékpedagógus-képzés" kísérletének ad helyet
a Magyar Testnevelési Egyetem Pszichológia tanszéke...
(*** Az alábbi kérelem-indoklás csak gondolatmenetében eredeti anyag.
Sajna, még a jószándékú kezdeményezők témaismerete sem elég
alapos ahhoz, hogy
"átpiszkálás-kiegészítés" nélkül idézhettem volna.)
Az új szak létrehozásának indoklása(***): miért kell játékpedagógus?
A világ napról-napra változik, az élet felgyorsult, a mindennapi élet; az iskola, a munkahely, a technikai- tudományos fejlődés, a termelés egyre magasabb intellektuális képességet igényel, miközben a mobiltelefon és az internet korában visszaszorulnak a személyes kapcsolatok, még az azonos szakterületeken dolgozók is egyre kevesebbet tudnak egymásról, kórtünet az emberek elidegenedése, egyre több a szorongó, befelé forduló túlterhelt gyermek és felnőtt. Napról-napra több kompromisszumot kell kötni, hogy egymás mellett tudjunk élni, bizonyos embereket, csoportokat egyre nehezebb szocializálni.
Nemzetközi felmérések eredményeiben a magyar oktatás korábban soha nem tapasztalt mélyre került. Lehet vitatkozni a 2007. év tavaszán közzétett kormányprogram reformelképzelésein, de nem lehet nem észre venni, hogy szinte valamennyi tárca feladatainak valamennyi fejezetének egyik súlyponti kérdésköre: az oktatási és a képzési hiányosságok.
Önálló, fantáziadús feladatmegoldásokra lenne szükség, de az iskolai oktatás-nevelés, az egyre gyarapodó tárgyi ismeretek átadására helyezve a hangsúlyt, kifejezetten gátolja az önálló gondolkodást és csak "kirakati-kísérleti-elit-trendi" kivételként fordít időt, energiát a kreatív feladatmegoldásra. Az oktatás módja ,-e ritka kivételekkel-, leginkább a közlő forma, ami nem kedvez a tanár-diák párbeszédnek, az önálló gondolkodásnak. Kortünet az is, hogy miközben a számítástechnika beköltözik a gyerekszobákba, a pedagógia elsősorban az árnyoldalait veszi észre és mintegy tízéves késéssel reagál a folyamat gerjesztette kihívásokra, a napi gyakorlatban pedig még csak nem is tudatosult, hogy a használatára már ma rá van kényszerítve és így rohamosan növekvő lépéshátrányba kerül.
A kivételeket és kezdeményezőket tekintve, egyre több iskolában jelent már meg tantárgyként valamilyen játék. Többnyire azért (és ott és úgy és az...), mert az oktatói testületben akad egy, aki pedagógiai képzettsége mellett valamilyen játékból is rendelkezett ismeretekkel. Itt az idő azonban azt is felismerni, hogy az elért sikerek alapvetően nem a kiválasztott játék, azaz nem a sakk, nem a go, vagy nem a bridzs, stb., hanem a játéktípus sajátosságaiból születnek. (A táblajátékokban például sajátos nevelés-oktatási lehetőség az, hogy a lexikális ismeretanyag szinte lényegtelen ahhoz a személyiségfejlesztő hatáshoz viszonyítva: melynek segítségével játékos keretek között érthetők meg és gyakorolhatók be szociális-társadalmi létünk alapnormái. A "logikus gondolkodás" közhelye mellett, még sokkal értékesebb: a szabályok szükségességének belátása, a szabályok megértése, elfogadása és betartása, a fairplay és az esélyegyenlőség igénye és értékelése, a nyertes és vesztes szerepek élménye, a "minden összefügg mindennel", a rendszer felfedezésének készsége, algoritmizálás, modellezés, analógiák észrevétele..., stb.)
Mindenek előtt, életkortól függően és céloktól függően kellene eszközt választani. A sok féle pedagógiai/nevelési/oktatási témára, a sok féle játék közül kellene megtalálni az arra leghatékonyabbat. Ennek akadálya azonban, hogy a gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozók köre nagyobb részt egyáltalán nem, kisebb részt felszínesen rendelkezik ilyen játékismerettel! (Lásd például: a pedagógiai célzatú konfliktuskezelő bábjáték A. Tóth Sándor nevéhez fűződő "magyar találmány". Használják Franciaországban, Angliában; ám hazánkban tán ha néhány óvodapedagógus és pszichiáter ismeri, mert az intézményes oktatásban nálunk nem tanítják.)
Az iskolai szervezett oktatás lépéshátránya olyan iskolán kívüli kezdeményezéseket hívott életre, amelyek a fizetőképes kereslet igényére némileg pótolják a hiányt. Harmadik éve működik hazánkban is a MindLab program . Szakköri- illetőleg klubrendszerben megvásárolható a részvétel ebbe az innovatív programba, amely "játékok széles skáláján keresztül fejleszti, illetve mutatja be a kognitív, szociális és érzelmi fogalmakat valamint elveket, majd megtanítja, hogyan is alkalmazhatóak ezek az új képességek az iskolai eredmények javítására csakúgy, mint az életben. Lehetővé teszi a későbbi életben hasznosítható képességek és készségek érdekes és tapasztalatra épülő módon való elsajátítását, amely mély nyomot hagy minden gyermek gondolkodásában".
Az iskolán kívüli szférában külön szolgáltató szakma alakult ki a cégek munkaerő kiválasztására, a munkahelyi légkört javító (stresszoldó, konfliktuskezelő, csapatépítő) tréningek szervezésére-és animálására, mi több: egy-egy részterület művelődés-szervezői ma már állandó (véglegesített) alkalmazottak pl. az idegenforgalomban és a szállodaiparban.
A 90-es években hazánkban is elindult játszóházi szolgáltatással napjainkra mintegy száz ilyen-olyan szerveződés foglalkozik. Például: a Máltai Szeretetszolgálat és a III. kerületi önkormányzat közös fenntartású játszóházzal ellátott játszóterei, és a többféle indíttatásból, a szabadidő hasznos eltöltésével foglalkozó civil szervezet, egyesület, mi több, még a professzionálisan működő, rendezvényszervezésre szakosodott üzleti vállalkozások, vagy akár a kereskedelmi tanácsadó szolgáltatások is ilyenek. Ámde! Az ezekben dolgozó szociális munkások, "professzionális"-nak mondott játékmesterek, és "tanácsadók" (!) képzése esetleges, többnyire megoldatlan, általánosan véletlenszerű, az alkalmi fejlesztés tervszerűtlen és a különböző lelkes kezdeményezések összehangolatlanok, még a tapasztalatcsereszerű kapcsolatok sem gyakoriak.
A gyakorlati kereslet kialakította ugyan az igényt ilyen hozzáértő szakmákra, de ezek ma még alapjaikban sem szabályozottak, végzettség kodifikált tartalom nélküliek, pedig a szükséges ismeretek és gyakorlatok meghatározhatók, akár csupán a fennálló hiányosságok elemzése útján is.
Szerte a világon és hazánkban is megtalálhatók magáncégek nagy pénzekért igen eltérő minőségű és tartalmú részképzései, külső és belső munkatársaknak szervezett tanfolyamai, de a projekttervünkben vázolt széles spektrumú egyetemi-főiskolai szintű játékpedagógus képzés még nem létezik.
Az okok feltárhatók. Az egyes tudományterületek összehangolása és szinkronozása elméletben megoldott ugyan, de a gyakorlati oktatásban különösen a reáliák és a humán területeken között kevésbé kerül még előtérbe az átjárhatóság, még kevésbé az olyan játékos szintetizálás; amellyel meg is kedveltethető az adott szakterület. Máig nem volt olyan ismert elmélet, tanrendbe állítható, teljességre törekvő, a teljes játékspektrumból reprezentatív eszenciát nyújtó anyag, amely egyetemi szinten tematikailag is rendszerezve tovább adható.
Egy-egy részterületre, például egy-egy sikeres versenyjátékra (a klubok életéből, a tehetségnevelő tevékenységéből) már kellő elméleti és gyakorlati tapasztalat gyűlt össze és a trendek, divatok –nem ritkán az üzleti marketing- egy-egy játéktípus, vagy játékcsalád oktatási és nevelési teóriáinak széles skáláját kínálják. Ámde! A kiválasztódás esetlegességét jól jellemzik az egyetemi-főiskolai oktatásba már betörtek: "fajátékok", "drámapedagógia", "sakk-oktatás", "népi játékok". Ahány téma, annyi féle jellemző kulcsszó: egyik az alapanyagra, a másik a játéktípusra, a harmadik egy adott játékra, a negyedik meg forrásra-felhasználóra hivatkozva nevezi meg magát.
A javasolt játékpedagógus projekt korunk kihívására születik. Nemcsak az eddig elhanyagolt és szakmailag szabályozatlan területek kezelésére kell létrehívni, de egész szellemisége miatt is, amely ma még (sajnálatos) önmagában kell hordozza szükségességének felismertetését is, hogy egyszersmind autentikus támogatást nyerhessenek az intézményi oktatás előtt haladó társadalmi kezdeményezések, amelyekből eredendően született és a amelyekből a továbbiakban is táplálkozni, folyamatosan frissülni szándékozik. Ezért is határolódnak el a szerkesztők minden olyan esetleges félreértéstől, miszerint az egyedi jellege miatt bármit is kisajátítani szándékoznának a programból, éppen ellenkezőleg; azt, az új és újabb pedagógiai és pszichológia fejlesztések olvasztótégelyévé kívánják formálni.